Először készítsetek elő 3 mély tálat. Az egyikbe szórjátok bele a tönkölybúzalisztet sóval és borssal, a másikba üssetek fel 1 tojást, és verjétek fel 1 evőkanál vízzel, a harmadikba szórjátok bele a kukoricamorzsát. Készítsetek elő egy zárt dobozt is, amelyet béleljetek ki sütőpapírral.
Minden sajttömböt egyenként forgassatok meg először a lisztben, majd a felvert tojásban, végül a morzsában. A bepanírozott sajtokat rakjátok a sütőpapírral bélelt dobozba, a dobozt tegyétek 30 percre a mélyhűtőbe, és kezdjétek el az előkészítést.
A burgonyát hámozzátok meg, vágjátok negyedekre, és tegyétek egy lábasba. A burgonyadarabokat öntsétetek le hideg vízzel, sózzátok meg, és közepes lángon főzzétek 18–22 percig puhára. Főzés után szűrjétek le a burgonyát.
30 perc hűtés után vegyétek ki a sajtot a mélyhűtőből, készítsetek elő egy serpenyőt, és erős lángon melegítsetek fel benne 2 evőkanál repceolajat. Ezután csökkentsétek a lángot közepesre, tegyétek a sajtot közvetlenül a mélyhűtőből a serpenyőbe, és minden oldalán 2–3 percig süssetek.
A megsült sajtokat osszátok el 4 tálalótányér között, és tálaljátok főtt burgonyával.