Melegítse elő a sütőt 190 °C‑ra. Egy kisebb (10 × 20 cm) sütőtálat béleljen ki sütőpapírral.
Tegye a kibélelt sütőtálba a brokkolit, az olívaolajat, egy csipet chilipelyhet, az őrölt köményt, sót, borsot. Törje át a fokhagymát, és azt is adja a brokkolihoz, majd mindezt alaposan keverje össze.
Tegye a sütőtálat az előmelegített sütőbe, és süsse az ételt 20‑25 percig 185‑190 °C‑on.
Ezalatt egy serpenyőben vagy kisebb fazékban forraljon fel 150 ml vizet. Állítsa közepesre a lángot, tegye az edénybe a spenótot, majd 1 percig párolja, ezután öntse le róla a fölösleges vizet.
A sütési idő leteltével vegye ki a sütőtálat a sütőből (de még ne kapcsolja ki a készüléket), majd keverje bele a tálba a párolt spenótot. Üsse rá a tetejére a tojást is, tegye vissza a sütőbe, és süsse még 4‑6 percig 185‑190 °C‑on.
Ha letelt az idő, vegye ki az ételt a sütőből, és szórja meg a tetejét feta sajttal vagy ízlés szerint még egy csipet chilipehellyel is. A kész hash‑t rozskenyérrel tálalja.
*1 adag hash‑hez 1 tojásra van szükség. A képen látható hash 3 adagnyi, tehát elkészítéséhez háromszoros mennyiségű hozzávalóra van szükség.